Szerdán már minden a helyén volt.

Tiszta víz a tengerben, kék az égen + fehér, hasas, de ártatlan felhők, szolid szél, tehát átautóztunk Novigrádba, mert Doreminek sürgős babérág szedhetnékje volt. Állítólag a dalmát babér más, mint a pestlőrinci. Amúgy ott található teljesen vadon teremve a fellegvárba vezető lépcső mentén, kb. fél úton. Én halált megvető bátorsággal kihagytam, mivel részint tavaly már felmásztam a várba, részint mert azóta felszedtem kb. 8 kg-ot és leadtam negyed respirációs kvócienst, így hát inkább fotózkodtam egy kicsit.

Doremi útban a babérlevelek felé. A tábla az oszlopon jelöli, hogy a várig 150 m. Függőlegesen.

Na, kérem. Az a bácsi ott lakik kb. a lépcső felénél. Öreg és beteg a lába. Te meg tudnád tenni, hogy lebotozz a minden napi betevőért és vissza is küzdjed magad?

Doremi, persze, ahogy kell, a babérlevél tövében belelépett egy kupac emberi ürülékbe. Hogy az hogy került oda, elképzelni nem tudom, mivel kitermelésekor az ösvény teljes nyíltsága övezte a tettest. Persze, lehet, hogy az éj sötétje leplezte jótékonyan, de akkor meg szuicid alkat volt. Mind1, volt tenger, volt rongy, a klumpa ismét régi fényében ragyogott.

A lépcső melletti falon egy tábla, a város 145-ös brigádbeli, a honi háborúban elesett fiainak emlékére. Egyik se élte meg a 30. életévét…

A kis park kerítésénél egy vitrin, benne könyvek. Mellette tájékoztató a használatról: 1. válassz egy könyvet 2.  olvasd el 3. ha elolvastad, tedd vissza, vagy tegyél be egy másikat. Ilyen egyszerű.

Kávészünet, tengerre néző kilátással. Kérdem a kávés Katicát, jár-e még a kiránduló hajó a kanyonba? Áh, már nem jár, tetszik tudni, nincs turista. Tényleg nem volt. Amúgy is 360 kuna (!), ezért fotózhatod a kanyon – a Zrmanja folyik benne - kopár falát, és kapsz üdítőt, kávét és dalmát aprósüteményt. Semmi rakija, hát micsoda vendéglátás ez!

A strand természetesen üres, ami nem is baj, mert, ha nem lenne az, akkor teli lenne hangos kiabálással (erről később). A rakparton van egy kiváló fast food, természetesen zárva, azaz, a tulaj meg három haverja kinyitotta, de csak azért, hogy kiigya a megbontott italkészletet, ami májusig úgyis csak megpimpósodna. Gondoltam, sebaj, burek itt is van, de tévedtem: az egyetlen pék 12-kor bezárt, amúgy is üres volt. De sajt, szalámi, rúdkenyér azért a kisboltban akadt.

Csütörtökön irány Sibenik. Semmi különös, csak sajt, kajmak, dalmát szélben szárított, füstölt sonka, vörösbor és füge beszerzése a piacon. A  hülye magyar autózik ezért 83 km-t, nem igaz? Node, megérte, mert vettem egy olyan strandkalapot, hogy ihaj! Átmenet a cserkészek kalapja és az idegenlégió kepije közt, teljesen egyedi!

A vörösbor már nehezebb eset volt. Fehér, az volt bőven, de a vörös valahogy hiánycikk volt. De azért találtunk. Nomeg, a rakija!  Posedarje határában, Islam Latinski előtt két helybéli asszony árul mindenféle zöldséget-gyümölcsöt, olivaolajat, vörösbort és rakiját, 20%-al olcsóbban, és nyíltan. Sibenikben azonban a piacon a rakiját csak óvatosan, rejtve, pult alól árulják, mert ott még nem honosult meg a NER szabad pálinkafőzési népjólétije.

Az a mohos szikla a háttérben a teknősök beache. Legalább három tucat teknős élvezkedik rajta - nomeg a vizében.

Hazafelé a part menti úton közelítünk, mégiscsak más a látvány. Tényleg. Balra a tenger, minden féle kis öböllel, fürödhető partszakasszal, árnyas fenyőkkel, jobbra kiadó szobák, apartmanok hosszú sora. Doremi odojakra vágyik, nosza, keressük meg azt, ahol tavaly evett, mert az olyan isteni volt! Annyit azért tudni kell, hogy utószezonban elég kevés az a hely, ahol egy egész malacot parázs fölét tesznek, mert a futó vendég nem igazán éri meg a kockázatot, és a parázs felett sült malac másodlagos hasznosítása elég esélytelen.

Doremi emlékezett az útra, én egy másikra, de hát, Doremi a főnök, így Islam Latinski előtt visszafordultunk, hogy az én emlékeim szerint keressük meg az odojakot. Útba esett Nin, a maga sónyerő kazettáival, amik jelen pillanatban – a túlvíznek köszönhetően – vastag vörös iszap alatt álltak. Jó időbe fog telni, mire ott ismét tengeri sót lehet kitermelni. Ja, és a szigetre vezető kőhidat is elmosta az ár, de már javították.

Lényeg, hogy megtaláltuk az odojak lelőhelyét. Ezen a fotón Doremi még csak reménykedik.

Doremi – hogy finom legyek – két pofára zabálta, igaz, két pelinkováccal is megágyazott neki. Ráadásul meg se feküdte a gyomrát, pedig ugyancsak vékonyakat szokott eszegetni.

Pénteken úgy gondoltuk, ha van Novigrád, hát van Starigrád is, + nemzeti park, hát nézzük meg. Nos, Starigradnak , neve ellenére, semmilyen vára nincs, cserébe a városka közepe táján nyílik a nemzeti park bevezető útvonala, szigorúan gyalogosoknak és kerékpárosoknak. Beljebb akad egy kemping is. Kijjebb meg vízátfolyások, szolid sárgörgetegekkel.

Elautóztunk Maslenice-ig. Ott sincs semmi, ill. van egy viadukt, ami a honi háború idején – lévén, hogy Pag szigetével való összeköttetést szolgálta – leromboltatott, de azután ismét felépíttetett. Az autópálya megépültével jelentőségét vesztette. Cserébe vörös. Amúgy a Zrmanja torkolatát hidalja át.

Meg van egy jó nagy darab ócskavas, korábban valszeg valamilyen rakodószalag tartója lehetett. Én kőzuzalékre tippelek, mivel az eleje a hegyoldalban van.

Hazafelé útba esett Obrovác, ami kiváló szociófotók készítésére alkalmas. A fene se tudja, mi tartja életben. Nem egészen ezren lakják. Akad egy vára, aminek meghódítását Doremi – akinek amúgy ez mániája – simán megtagadta.

Akad egy plébániatemploma, amit szintúgy.

Ez utóbbit meg is értem, az oda vezető lépcső meglehetősen kétes állapotú, ráadásul a falakból kiömlő víz áztatja (a változatosság kedvéért esett ugyanis). A templomot a szerb felkelők lerombolták, de nemzetközi adakozásból ujjá építették. Obrovac átmenetileg a Krajinai Szerb Köztársaság része lett, de a horvátok visszafoglalták, a szerb lakosság meg elmenekült. Talán ez az oka a sok Potemkin-háznak.

Ráadásul az erdőtűz errefelé is pusztított.

Folytatás a hét végével.