Csak azért, mert arrafelé a soknál is több szent található, de még a települések elnevezésében, hát még a templomokéban! Az a kis szigetecske, sv. Duh pl azt jelenti: Szentlélek.

Tehát a henyének szántuk e két napot: csak mi, és a tenger. Ez utóbbinak nem volt kifogása ellene.

Szombaton a már megszokott hangulatos öbölstrandunk Novigrádban. A tenger változatlanul tükörsima, a szél enyhe, a víz hőmérsékletét – mondjuk úgy – meg kell szokni. De, ha már benne vagy, a mélyebb részekbe érő lábadon simán lehet érzéstelenítés nélkül tyúkszemet irtani.

A messzi távolban Doremi testgyakorol.

Most nem voltak magyarok, de volt nagypapa és nagymama, meg Tomek és Matej. E két utóbbi egy testvérpár, még nem iskoláskorúak. Namármost: ha Matej éppen nem nyúzta Tomeket, amitől a Tomek méltatlankodott hangosan, akkor Tomek ordított, hogy a Matej nem adja oda – mind1, mit, de nem adja – ehhez csatlakozott a nagymama hol Tomek, hol Matej kiáltásokkal. A nagypapa hallgatott. Megértem, ő pihenni jött.

Mondjuk, mi is, de hát, nem mi voltunk otthon. Aztán ehhez csatlakozott még kicsit távolabb – úgy 50 méterre – egy, a beszédet, mint emberi kommunikációt használni még nem tudó kiskrapek, aki kizárólag kb. 150dB-es 1500mHz-s visításokkal kommunikált a szüleivel. Hál’ istennek, fél egy táján bealudt. Amúgy tényleg élvezet volt a parton henyélni.

Ebédelni lementünk a fast-foodba. Amúgy a tengerparti gasztronómia kínál jobbnál jobb halételeket - a sétányon akad egy bisztró is,  erre szakosodva - csak hát, az árak! halak, polipok, kagylók grillen: 200-250 kuna, haltál: 300 kuna. Magyar nyugdíjasnak...A parton egy 1,5*1mes rácson kb. négy féle húst sütöttek nagy mennyiségben – privát használatra. Felkérdeztem a sütőmestert, hogy hát mégis, miből van a parázs? Mert hát, bőven volt a tepsiben a rács alatt. Hogy miért érdekelt? Korábban vettünk a hentesnél kész csevabot, és én megígértem Doreminek, hogy a kerti grillen majd jól elkészítem vacsorára. Mert hát, kerti grill – természetesen – tartozéka volt a háznak. Volt grillbrikett is, na, mondom, már csak gyújtófolyadék kellene hozzá. Az, kérem, nincs, mi több, Posedarjéban nem is ismerik, mi fán terem. Kérdem a szembe szomszédot, hogy nekik tán esetleg? Az nincs, de készségesen adtak egy zöldséges ládányi szőlővenyigét és némi puhafát, hogy azzal jól alá lehet gyújtani. Hát, nem lehetett, mivel a grillezési időre jól beborult és esett, így hát a csevabot kénytelen voltam a tűzhelyen megsütni. Mit mondjak, nem volt az igazi.

Vissza a grillmesterhez: aszongya, hogy ő ugyan tölgyfából csinálja a parazsat, és a beindításához némi olívaolajat használ. Köszöntem a tippet. A fast food után, persze, estére csak valami lájtos kívánkozott, nevezetesen sajt, kulen (isteni vastagkolbász), szőlő, kenyér, vörösbor.

Terveztem, hogy készítek egy feketekagyló levest – ezen majdnem összevesztünk Doremivel, mivel ő akarta főzni - , én franciásan, ő csak úgy, meztélábasan  - mert hát, ott volt a főtéren a halasbolt, friss halakat és kagylókat ígérve. Kétségtelenül ott volt – zárva. Volt ugyan a főtéren egy teljesen szabványos halaspult, ahol egy helyi asszonyság árulta a hajnali fogást, de kagylója, na, az nem volt.

Helyette csináltam lecsót. Aki helybéli alapanyagokból kívánja elkészíteni, annak javaslom, bolondítsa meg mindenképpen némi erős paprikával. Csodaszép a hagymájuk, a paprikájuk, a paradicsomuk, de semmi ízük.

A főtérről, csak úgy. Van ott két kávézó: a Café58 és a Café izé (nem jegyeztem meg a nevét) – ami egyébként pizzázó is. Nomármost: hajnali 10 óra van, mindkét vendéglátóipari egység elég sűrűn beülve – kizárólag férfiakkal. Ráérnek. Újság, kávé, cigaretta. Senki pincér nem zargatja őket még egy óra multán se, hogy hozhat-e még valamit? Amúgy elég hangosak. Azt hinnéd, hogy veszekednek, de vagy éppen az aktuális választásról cserélnek véleményt, vagy a helyi focicsapat edzőmeccséről. A kb. 3500 lakosú településnek műfüves, világításos pályája van. Azt a falábú Gyurgyevicst mér régen le kellett volna cserélni, arra se volt képes, hogy beletegye a csülkét a Subics beadásába, pedig oda tette a lábára, a Poszavác-gyerek meg ott ül a kispadon, sokkal jobb, mint ez a málé! Mindezt olyan vehemenciával, hogy azt hinnéd, mindjárt ölre mennek! De nem. Csak délszlávok.

Vasárnap a városi strand. Nem sokan lézengenek. A büfé gazdája is előkerül, elszállítandó a göngyöleget, de nem kapkodja el. Leül a teraszra, bont egy sört, rágyújt, elnézegeti a tengert. Később jön egy ismerős, annak is bont egyet, csak úgy, grátisz. Ismerős anyuka a gyerekkel: leoldja a lakatokat a jégkrémes ládáról, és, bár ingyen adja, szabadkozik: bocs, de már csak két féle maradt. Megjön a szállító, annak is bont egy sört, magának még egyet, és erőt gyűjtenek a pakoláshoz. Amúgy Horvátországban zéró tolerancia van…

Közben megérkezik két, kicsit korosabb barátnő, nem messze leheverednek az árnyékba. Eddig nincs is semmi baj. Hanem hamarosan hat főre szaporodik az asszonykórus, fekszenek szépen, egymás mellett, és eszmét cserélnek – nem kisebb hangerővel, mint délelőtt a férfiak a presszóban. Ha jól veszem ki szavaikból, biza, receptekről van szó.

Doremi nagy kőgyűjtő, amerre csak jártunk, hozott haza magával pár követ – talán csak Párizsból nem, mert a Szajna ott épített partok közt fut. Itt is vadászott magának fél maréknyit, aztán talált egy igazit, hogy de jó lenne azt hazavinni Mogyoródra, és kirakni az alsó virággrupp mellé, olyan jól nézne ki! Mondom miért ne? Elkapkodtam. A kő tényleg jól nézett ki, de volt egy hibája: nyomott vagy 35 kg-ot. Nagy elszánással elcipeltem félútig, de ott szépen ledobtam a földre, és kijelentettem, hogy majd jövőre. Biztosan meg fog várni addig. Bele gondoltam, hogy 1) az anyósülés mögött nem fér el, csak a hátsó ülésen, de én oda be nem emelem, az tuti, mert részint a lumbágóm, részint az aranyerem bánná, azután 2) mit mondok a határon, hogy nem, kérem, ez nem migráns, csak egy emlékkő?