Nos, nálam laknak, méghozzá fölösen. Három kutya és két macsek. Mindegyik mentett, vagy talált. Illetve, Foltos nem. Ő odaszegődött Nyafihoz, és a farvizén vonult be hozzám. Igaz, azóta le sem jön a nyakamról (erről később)

Tehát van a Rumli, a nehéztüzérség. 50 kg. Szeretetgombóc, de ez a kerítésen kívülről nem látszik. Mi több, nem is tudatosítja senkiben, hogy ő tkp. nem egy kemény házőrző. Csak úgy csinál.  Azért őriz, becsülettel. Annyira, hogy a teraszon, az ajtó előtt fekszik. Bár van háza, hőszigetelt, pléddel a padlón, ott fekszik a legvadabb zimankóban is. Igaz, tettem alá egy szállítószalag darabot, meg ott van a pléd másik fele, tehát fel nem fázik J. Csak kilépni nehéz tőle. Kinyitom az ajtót, megállok fölötte és szépen kérem, hogy ugyan, engedne már ki! Semmi reakció. Finoman megbököm a lábammal, erre teljes pánikban ugrik föl, hogy mi van, reng a föld? Süket már a lelkem, mégiscsak 15 éves. De érdekes módon a két saroknyira történő dolgokra reagál, és vad ugatással ront a telek végébe. Mint ahogy azt is meghallja, ha bekanyarodom az utca végében, és már lelkes farokcsóválással a kapuban vár. A fene se érti, de jól van ez így.

Azután ott van Emilia, a trikolor beagle. Egy zabagép. Mindegy, mennyit adok neki, bármennyivel többet eltüntet. Hova teszi, nem tudom, mert hízni – hál’istennek – nem hízik. Akkor boldog, ha Fifi, a zseboroszlán, ott hagy egy falatot a tányérjában. Na, azt boldogan ellopja. Amúgy csoda egy csaj! Éjjel el van az olajradiátor előtt a párnáján, ám mihelyt megszólal a vekker, odarongyol hozzám, és felteszi a melső lábait az ágyra, szigorúan ügyelve arra, hogy az arrafelé heverő kezemet véletlenül se kerülje el, majd panaszos nyüszítéssel igyekszik a fejét a vállgödrömbe fúrni. Mindezt addig-addig próbálja, amíg meg nem simogatom a háta végét (gyönyörpont) és az álla alatt(ami egyébként nyelési reflex kiváltására szolgál, mármint nemszeretem gyógyszer beadásánál).

 Az bejárati ajtón van egy macskaajtó. Kb. akkora, mint egy A5-ös papírlap. A két macsek és Fifi ki-be járnak rajta. Nos, közlöm, Emilia is. Kicsit erőlködve, de átszuszakolja magát rajta. Szerintem a hasát is behúzza. Maud, a Barnum cirkusz gumitestű artistanője sírva könyörög a technikáért!

Fifi, a zseboroszlán. Hihetetlen hallása van, száz méterekről jelez bármi féle mozgást. Átsuhan a macskaajtón, és vadul – kicsit fejhangon és nem igazán rémisztően ugatva – ront a kerítésnek. Ott azután megtorpan, és hátranéz, jön-e a nehéztüzérség? Jön. Erre boldogan tovább ugat. Hihetetlenül ragaszkodik hozzám. Ha itt ülök a számítógépnél, a székem alatt fekszik. Ha a dolgom kiszólít a wc-re, követ, és a tusolófülke előtti szőnyegre heveredve vár. (amúgy ezt Folti is elköveti, csak ő elém telepedik, és közben néz is. ) Időnként sürgetően rám nyávog, ami azért elég frusztráló. Ha ágynak terülök, Fifi követ. Jó esetben a jobboldalamhoz fészkeli be magát – attól függ, hogy Folti melyik oldalamat birtokolja – rosszabb esetben a baloldalamhoz. Ez azért a rosszabb, mert éjjeli riadó esetén onnan kizárólag a hasamon dobbantva ugrik le a padlószintre. Visszatérve van, amikor kegyes hozzám, és csak a fejem mellé fekszik a párnámra. Ez viszont rendszerint azzal jár, hogy éjszakai fordultamkor simán beletúrom arcomat ő urasága kitárt hasába (a környezetében megbízó kutya hanyattfekvő póza) ami ugyan kevésbé szőrös, mint a háta, de azért eléggé. 

A meglepő, hogy nem zavarja. Tesz a melső lábával némi bágyadt hessegető mozdulatot, de alapvetően nem bánja.

A macskák. Első sorban Nyafi. 8 kg-os ivartalanított cirmos. Ez azonban nem tartja vissza attól, hogy a lakás különböző helyein foglaljon figyelő állást. Mikro teteje, multifunkciós nyomtató teteje, mini musikcenter teteje, étkezőasztal, könyvespolc, ruhásszekrény teteje, kombi hűtő teteje, nem válogat.

Eddig még semmit nem vert le, pedig lett volna mit. Kaja után irány az ebédlőasztal, onnan egy szökkenéssel a számítógép asztal, onnan meg a combom. Mintha tudná, ezt mindig akkor csinálja, amikor éppen egy cikket írok. Persze, meg van sértődve, amikor letessékelem. A másik kedvenc helye az ölem, ha a tv-néző fotelemben kényelmeskedem. Érkezési útvonal: mint az előbbi, csak közbe iktatja az éjjeli szekrénykét is. Ha véletlenül – átmenetileg – ott tárolok egy félig üres sörös dobozt, kíméletlenül leveri. Hiába, nem bírja a sörszagomat. Felugrik az ölembe, majd céltudatoson felfelé kezd mászni a mellkasomon – ami, tekintve, hogy ehhez a karmait is használja, nem mindig kellemes – egészen addig, míg a hideg, nedves orrát, meg a bajuszát vad dorombolás közepette bele nem tudja dörgölni az arcszőrzetembe. Ha megunta, visszatanyázik, és vadul fúj Fifire, aki szintúgy ölbekutya akar lenni.

Ha véletlenül Fifi megelőzi, gátlástalanul kitúrja onnan. Addig-addig fészkelődik, míg Fifi feladja pozícióját.  Akkor Nyafi elnyújtózik, és boldogan dagasztani kezd, ami azért csak neki jó.

Foltos se semmi. Fekete-fehér foltos, még ivaros kandúr. Néha D-dúr. Ugyanúgy reagál az autó hangjára, mint Rumli. Mire leparkolok, már ott ül a kiskapunál, és nyávog, majd szélsebesen behúz a házba. Mire lecuccolok, már a konyhapulton ül az etetőtálkája felett, és a változatosság kedvéért nyávog, de úgy, mint aki éppen éhen akar halni. Később is nyávog, méghozzá bármikor, amikor elhagyom az ágyat, mert biza, Folti  két dolgot is birtokolni akar egyszerre: engem, meg az ágyat. Ha a kettő egy dimenzióban találkozik, boldog. Ez úgy néz ki, hogy járkál a lábam körül, nyolcasokat leírva, és dorombol. Ágynak terülök, türelmesen kivárja, míg elhelyezkedem, majd beágyazza magát valamelyik oldalamon. Persze, dorombol. Ettől békésen álomba szenderülök. Ám dolga néha neki is van. Na, arra – ha nem a direkt vonalra ágyazott mellettem – ugyancsak a hasamról dobbantva indul.  Ő is kb. 8 kg. Most jön az extra. Szólít a dolgom, hát megyek. Udvariasan kikísér, és leül elém. Komolyan mondom, frusztráló, ahogy komoly érdeklődéssel figyel. Időnként sürgetően nyávog: ne szarakodjak már annyit!  Rájöttem, csak a korábbi állapotot akarja visszaállítani: én az ágyban, ő mellettem az ágyban. Ő viszont nem akar bajuszpuszizni, se az ölembe ülni. Csak ágyasnak vagyok jó neki. Nagy vadász: minden, a birtokon feleslegesnek tartott állatot levadász: beteg rigót, kósza egeret, még patkányt is – a szomszédé volt, de nem neheztelt érte. Igazán törődik a házirenddel: a fürdőszobába viszi be őket, és ott fogyasztja el. A padlókövet könnyű feltakarítani. Igaz, a múltkor a patkányt csak kinyírta, még meg se kezdte. Finnyás a lelkem J