persze, egy másik.

persze, egy másik.

Családja, egy jemeni zsidó család, amikor Jemenben fellángoltak a zsidók életét veszélyeztető támadások, Jaffába menekült. A csónakban, mellyel a Jaffába induló gőzhajóhoz eveztek, az akkor tizenkét éves anyja - akinek férje akkor töltötte be a tizenharmadik életévét - szülte meg a kis Róbertet. A török fennhatóságú Jaffából családja, a nagyszülőkkel együtt – akik, miként a jemeni zsidók többsége, kitűnő arany- és ezüstművesek voltak – Hollandiába ment. Ott vették fel a foglalkozásuknak megfelelőbb új családi nevüket, az apa családja a Feinsilber, az anya családja a Feingold nevet.

Az első világháború előtt Galíciából érkezett Budapestre. Az 1910-es években Szimon István rendőrfőkapitány alkalmazta a budapesti kapitányságon Feinsilber Róbertet. Az ő szobájába vezették a konstáblerek azokat az öngyilkosjelölteket, akiket a madaras hídról, a Ferenc József-híd turuljáról szedtek le, azért hogy lebeszélje őket végezetes tettükről.

A nagy gazdasági világválság alatt meleg teát osztott és éjjeli menedékhelyet tartott fenn. Később gazdag embereket, cégeket, bankokat keresett fel, adományt gyűjtött. Ingyen konyháján a Kálvin téren, a Kálvária téren, a Haller téri szegény piacon - később a Városligetben, majd az Almássy téren – ingyen ebédet osztott az éhezőknek, naponta 200- 300 adag levest.  Nagy népszerűségnek örvendett, tekintélyes támogatói voltak, akik a hatóságok esetleges fellépéseitől is megvédték. Azonban, amikor már egy évtizede működtek Róbert bácsi konyhái és neve fogalommá vált, kiderült, hogy a gazdagoktól gyűjtött élelem és ruházat jobb részét a szegények sohasem látták. Az összegyűjtött pénzek nagy részét is elsikkasztotta Róbert bácsi, aki a pénzből Bécsben két házat vásárolt. 1930-ban a segélyezések kapcsán kirobbant botrány miatt letartóztatták. A rendőrség megállapította, hogy a szélhámos bécsi vagyonát nem áll módjában elkobozni. Kiderült, hogy nem magyar állampolgár, nem lehet ellene eljárást folytatni, ezért kiutasították az országból. 1930. május 2-án elhagyta Magyarországot. Furcsa távozása és a személye körüli találgatások máig megkérdőjelezik szerepét.

Eddig a múlt. A jelenben azonban nincsenek Róbert bácsik, csak az állam bácsi által ellehetetlenített kisegyházak, szervezetek. 2012 karácsonyán, a Blahán, a Krisna tudatú hívők – a riportban elhangzottak szerint - napi 3000 (!) adag meleg ételt osztottak ki!

Valahogy nem hallottam arról, hogy a nagy egyházak – akik vastag állami támogatásban részesülnek – egyetlen bögre forró teát osztottak volna szervezetten, bárhol is. A Máltai Szeretetszolgálat naponta működteti ingyen konyháját pl. a Moszkva – bocs, Széll Kálmán téren, de annak kapacitása max. 300 fő, ott is nap, mint nap, hosszú sor áll. Nem láttam sehol, hogy a nagy hatalmú, és karitatív múltú katolikus egyház – pedig nem igazán mondható szegénynek, ha szűkebb pátriám rendházában lakó négy apáca közül még a laikus nővér is VW Polo-val jár – bárhol is hasonló szolgálatra vállalkozott volna. Az Iványi Gábor vezette, állam bácsi által kitagadott Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség 3.200 nehéz sorsú gyermeket gondoz és lát el naponta háromszor meleg étellel. A református egyház hol szolgált ezekben a napokban?

Mint ahogy nem láttam állam bácsi osztó kezét sem sehol. Biztosan nem volt rá a költségvetésben rovat, és, mint tudjuk, a nélkül, biza, nem megy!

Azután ott van a másik, ugyancsak hajléktalanokat érintő kérdés: a tisztaság. Hát, kérem, az ÁNTSz két közfürdőt működtet a fővárosban, egyet a Dandár utcában, egyet a Gyáli úton. A Jászberényi úti közfürdőben – kevesen ismerik – heti három alkalommal még ruhamosásra is van lehetőség, jó öreg Hajdu forgótárcsások mossák, fugázzák a holmit, ami azután jobbadára a kerítésen szárad meg.

Van, aki a Gellért fürdőből a Dunába engedett termálvízben mosdik, mossa ruháit – persze, csak megfelelő vízállás esetén.

Mindez azonban csak a felszín. Mert ugye, akikkel az átlag magyar találkozik, általában nem ilyen igényes magára. Pedig, ha valaki hajléktalan, még nem szükséges koszosnak, büdösnek lennie.

Mindezt egy tervezett népszavazás okán biggyesztettem ide, amivel ártunk és ormányunk, szokásos sunyiságával, ki akar fordulni egy AB határozat alól, ami elmeszelte a hajléktalanok közterületi életének – és létének – törvényi szabályozását. Jó pénzért – persze, nem az ő jó pénzéért - a Vezér megint konzultálni akar népével arról, hogy egyetért-e az ő népe azzal, hogy ne legyenek hajléktalanok a köztereken – egyelőre még csak életvitel szerűen létezve, de később egyáltalán sehogy (félre értés ne essék, nem a hajléktalan kérdés megoldásáról van szó, hanem az eltakarításukról, leginkább városképi szempontból). A válasz, persze, borítékolható. Csakhogy ezzel a konzultációval a NER nem sokra megy, ugyanis a hajléktalan kérdés nem népszavazási tétel, mint a vizitdíj, hanem jogrendi. Őrzse néni, Lujó bácsi, dr. Vermes, vitéz Radvánszky, Tözsér elvtárs, Kacor úr közölheti véleményét, de az csak az marad, és a Vezér turultollal díszített kalapja mellé tűzheti, nem űberel egy AB döntést.

Persze, ki tudja. Az ilyesmi csak jogászok kérdése, oszt jónapot.

Ez az írás a KMH oldalán jelent meg.