Ez csak amolyan ráadás, csak, mert útba esett. Rijeka – leánykori nevén Fiume - minden, csak nem bájos. Hatalmas panelrengeteg, némi óváros, iparnegyed és bazi nagy teherkikötő.

Hókefélke nélkül is egész jól be lehet kerülni, csak a centar-táblát kell követni, és időnként be-betekinteni a mellékutcába, látni lehet-e már a tengert? Követtük a centar-táblát, ami egyszercsak eltűnt.  Jó, akkor leparkolunk, és majd gyalog. Hopp, itt egy mélygarázs, a neve: Stari Grad, azaz óváros. Hiába, no, az ösztön, az ösztön. A parkolóházban külön szekció nagycsaládos autóknak és mozgáskorlátozottaknak.

A tábla eltűnésének jó oka volt: a centrumban voltunk. Fő irány egy széles promenád, két oldalt minden létező márka üzletei, valamint számtalan kávézó és söröző terasza, aminél szépen ücsörögtek a vendégek, pedig meglehetősen hideg volt, úgy 7 fok. Kicsit zavaró volt, hogy a régi épületek közt testidegen acél-üveg monstrumok meredeznek, de hát, a városkép tervezés soha nem volt a horvátok erőssége.

Egy valami nagyon hiányzott, mivel az öreg berlini rokonom meglehetősen követelőző volt. Betértem hát egy sörözőbe, megkönnyebbülést keresve. A tulaj kedvesen közölte, hogy az övé nem működik (egy sörözőben? Na, neee!) De, ha a sarkon elfordulok balra, a téren találok egy tiszta és nyilvános műveleti egységet.  És valóban. A tér inkább egy nagyra nőtt móló volt, melyet több száz halászcsónak kikötőcsatornája övez.

Általam ismeretlen okból nem messze az illemhelytől egy partizán emlékmű magasodik.

Még egy pillantás vissza az icici marinára: nem éppen halászcsónakok ringatóztak a kikötőben.