Maradt még a zsidónegyed, a Kazimierz. Anno Nagy Kázmér engedélyezte a krakkói zsidóknak, hogy saját, fallal körülvett negyedük legyen.

Megközelítés két féle módon lehetséges: palimadár módon és egyszerű módon. Palimadár módon az ember a Wawel mögött fogad magának egy fedeles targoncához hasonló járművet, ami 400 zlotiért elvisz veszettül kanyargós utakon a Sziroka sarkáig, onnan tiéd a pálya. Egyszerű módon leszállsz a Károly-híd  Wawelhez eső hídfőjében, és elindulsz jobbra, gyalog. Kb. 10 perc sétaút.

Az első, amivel találkozik az ember, Szt. Katalin katedrális. A zsidónegyedben. Miért ne? A katedrálisban egy oldalfolyosón egy kiállítás Teréz anya életéből vett fotókkal. Milyen picike és törékeny volt Krisztus ezen menyasszonya, és mégis, mennyi erő lakozott benne!

 A második, hogy nem igazán látszik a zsidónegyed zsidónegyednek, semmi jellegzetes építészeti forma, hivalkodó vallási jelképek, tehát megkérdeztem egy boltos fiú, hogy tessék már mondani, hogy’ jutok el a Kazimierz-be. Már ott vagyok. Node, mégis, merre tovább? Hát itt a sarkon mindjárt jobbra, azután két sarokkal arrébb balra, és már ott is vagyunk. Hol is? Hát, a közepében.

És lőn. Szokás szerint nem éppen a turistaútvonalra bukkantunk – akad ugyanis egy térkép, javasolt útvonallal és azon látni valókkal, de engem pl. Schindler egykori gyára nem vonzott, inkább kalandoztunk egy kicsit. Egykori remiz, mint szórakozóhely, egy gyár külső dekorációja valahogy jobban esett.

A zsinagógák közül gyakorlatilag csak egy látogatható a nagyközönség számára, a többi zárva. A Remuh-zsinagóga meglehetősen régi, kertjében a régi zsidó temetővel.

Belépő nincs, de adományt lehet adni, amiért cserébe kapsz egy kipát, a nőneműek fedetlen vállukra meg egy kendőt. Kifelé jövet mindkettőt le kell adni. A temető valóban régi, de hál’ istennek, egyetlen csodarabbi se nyugszik benne. A kövecskék alatt a rokonok üzenetei. A zsinagóga belseje egyszerű, semmi cifraság, a padokban kis, zárható rekeszekben a padbérlők imakönyve – de azért akad szabadon hozzáférhető is.

A Régi Zsinagóga múzeum és kiállító terem, semmi érdekes.

A Szirokán kóser és kevésbé kóser éttermek sorakoznak, ajánlott jó messziről elkerülni őket, mert luxusárakkal dolgoznak.

Azonban a Novy Placot érdemes felkeresni: délelőttönként bolhapiac, kb. olyan felhozatallal, mint egykor a józsefvárosi, csak itt nincsenek kínaiak, minden echt lengyel. Kora délutántól azután az egész átalakul hatalmas fast food utcai étkezdévé, hajnalig zsizseg ott az élet.

Amúgy is akad bőven a Kazimierzben minden féle étterem, söröző, mi egy kerteset választottunk pihenőre. Belső fertálya hangulatosan a pokol tornácát idézte sötétségével és a sötétségben itt-ott vöröslő fényeivel.

Kifelé tartva végre találkoztunk egy valódi zsidóval, legalábbis a kalapja, pajesza, kaftánja annak mutatta.

Már csak az összepakolás maradt hátra, azután irány vissza a busz pályaudvarra. Az idő nyamvadtul szürke, némi szitáló esővel, a légnyomás a pályaudvaron lenyomja a kipufogógázokat, csupa élvezet az élet. Kérdem az információt, hogy melyik állásról indul a budapesti járat (az indulási idő adott volt). Mondja, a 12estől a 17esig bármelyikről. Aha. Tehát majd időnként menjek ki a buszállásokhoz.

Időnként kimentem. Kint is volt egy irányító, síppal, dobbal, nádi hegedűvel, meg egy cb-rádióval, de ő még ennyit se tudott, cserébe morcosan nézett, mivel a kezemben volt egy nyitott doboz sör, és az olyasmi ott főben járó bűnnek számított. Hogy kedvében járjak, gyorsan megittam.

Végre beállt a busz, csak nyugi, telt házas járat, nem kell sietni, amíg nincs meg a leltár, innen el nem indulunk! Egyetlen előnye volt a dolognak: ez a sofőrpáros nem játszotta a fék-gáz játékot, így Doreminek se kavarodott fel a gyomra. Csodálkozott is: a busz ugyanaz, a forgalom szintén, így is lehet vezetni?

Szép volt, jó volt, rövid, de istentelenül fárasztó volt. Sűrítve megkaptuk Krakkót, most emésztjük.