Korábban szó érte a ház elejét, hogy hát a macskák.
No, kérem, ezennel kizárólag a macskákról lészen szó – majdnem 100%-ban.
Mivel Stefan Stefanovics egy végtelenül állatbarát egyed, hát csinált egy macskaajtót a bejáratiba. Persze, az is lehet, hogy csak kurvára megunta a ki- és bekéredzkedő macskák éjjeli vernyákolását, ki tudja?
Lényeg, hogy megszületett a macskaajtó, amin persze Foltoson, Nyafin kívül a két ázsiai is boldogan ki-be jár. Egyetlen gond akkor van, ha Rumli éppen az elé heveredik le a teraszon. Akkor heveny ugatolódzás támad, tekintet nélkül, mennyire setét az éji óra, így Stefan Stefanovics – aki felettébb állatbarát – udvariasan megkéri Rumlit, hogy ugyan, takarodna-e már végre a helyére? Rumli megfontoltan a helyére ballag, majd megvárja, míg elcsendesedik a ház, és visszafekszik a teraszra. Ettől, persze, az egész cirkusz kezdődik előröl, még vagy háromszor, de hajnali 4-re rendszerint belefáradnak – Sefan Stefanovicsot is beleértve. Ezzel nem is lenne baj, de amikor szolgálat okán a vekker 4:30-kor csenget, akkor Stefan Stefanovics – talán érthető módon – egy cseppet morcos, és kurvaanyázik, csak úgy, szétszórva azt a hajnal hasadásába.
Szóval, itt van ez a macskaajtó, ott meg van Ami – azaz rejtélyes okból Emilia - a trikolór. Összehasonlításul a képbe belógó eszköz egy kompresszor vége. Nos, Ami képes átgyűrni magát az A5-ös formációnál alig nagyobb ablakon, mihelyt némi, az ázsiaiak által otthagyott kajának akár csak egy morzsányi szagát megérzi! Ugyanez kifelé is megy, ha a két, vezeték nélküli riasztó üvöltve nekirohan az éjszakának. Maud, a Barnum cirkusz kigyótestű artistanője hozzá képest egy podagrás vénasszony.
Vissza a macskákhoz. Korábban említettem, hogy individuális szálláslakók, de akkor nagyon. Az alábbi fotón pl. Foltos éppen előadja a nagy halált.
Ezeken meg a konyhapulton adóznak a kulináris élvezeteknek (Stefan Stefanovics kénytelen ott tálalni nekik, mivel a földszinten a nyavalyás belteresek simán eleszik előlük a macskatápot).
Nyafi a díner-asztalon mosakodik. Hol máshol? Hiába, no, nagyon tiszta macska őkelme!