Méghozzá 1965 havas novemberéig – mert akkor még a telek havasak és kurva hidegek voltak. Magyarul, bevonult katonának, mert hát, annak sora volt. A végállomás Lenti volt, szűkebben a zajdai kaszárnya, ahol egy összfegyvernemi ezred állomásozott – mondjuk, összfegyvernemiségéből a repülősök azért hiányoztak. Korábban büntetőezredként funkcionált, ebből a sorozott állomány örömére csak a tiszti állomány maradt ott.

Lentibe akkor még csak egy szárnyvonalon lehetett eljutni, és kurva messze volt. Valahol a Déliből induló különvonatról a Zajdára szánt emberi rakományt átszállították egy igencsak fapados szerelvényre, minek vagonjaiban a meleget egy, a vagon közepén álló kályhácska biztosította, amit a kalauz táplált jó minőségű kőszénnel. Hogy tűzveszélyes volt? Ugyan már, 1965-ben ki nem szarta le?

Valamikor éjfél táján megérkeztek a laktanyába, ahol is megkezdődött az átvételi procedura: hozott élelmiszert az út mellett lepakolni – KÖJÁL utasítás?  lófaszt, a fogadó öregkatonák legalább két napig jól éltek belőle. Azután jött a valódi besorolás: végzettsége? Szakmája? Vegyipariba járt? Akkor vsf lesz (vegyi-sugárfelderítő).

Irány a hajász – nem volt kímélet, Stefan Stefanovics hiába nyíratta le a haját előtte a maga elképzelése szerint katonásra, az ottani norma más volt. Ha nem is nullás – tehát kopaszra – de mondjuk, olyan kettes előtéttel nyírták le a haját. Ettől kezdve egy éven keresztül a titulusa kopasz volt. Ráadásul – amilyen marha volt – megszokásból még fizetett is a katonaborbélynak.

Irány a fürdő – na, ezt élveznie kellett volna, mert nem tudta, hogy később csak havonta egyszer lesz része meleg zuhany élvezetében - meg az obligát ordítozás: igyekezzen, katona, mert vízköves lesz a háta!

Gezarol az ágyékra és a hónaljra, ruházat kiosztása, méretileg úgy sacc per kábé, azután irány a körlet: egy terem, emeletes ágyakkal, úgy száz fő befogadására alkalmas, fűtés 1 db. Jancsikályha – minek több, majd belehelik -  a mosdóban csak hideg víz és két sorban kővályúk – pont, mint az istállókban.

Mondjuk, a vsf még nagyjából az elithez tartozott – elvégre tagjai mind valamilyen formában vegyi képzettségűek voltak – kivéve Stefan Stefanovics rajparancsnokát, aki cipőfelsőrész készítő volt, kb. 160 cm és pesti. Ez már elégséges volt ahhoz, hogy utálja Stefan Stefanovicsot, mivel az őrvezetőn kívül csak ő volt pesti, ráadásul 185 cm. így némi mentális és fizikális konkurenciát jelentett – mármint, a rajparancsnok szerint.

Amúgy vsf-nek lenni nem volt túl megerőltető, kivéve a gázálarcban gyakorolt manővereket és mínusz 10 fokban normaidőre felvenni a vegyvédelmi öltözetet. A fene se érti ezt a normaidőt. Ha vegyi szennyezés van, kapd fel a gázálarcot, a többivel ráérsz babrálni később is. nem jön az ilyesmi lóhalálában. Ha meg atomvillanás van, akkor teríts magadra egy fehér lepedőt, és kúszva indulj el a temető felé, hogy még legyen helyed. Á'propos, vegyi szennyezés: nyárit tábor, Újdörögd, vegyi pálya. Stefan Stefanovics VSFUG-jával megindul a pályán, a VSFUG begombolkozva, odabé elég a gázálarc, odaki meg kénmustárral szennyezett foltok, na, ezt kell a mintavevő készülékkel felderíteni, majd jól körbelőni jelzőzászlókkal. Csakhogy, a gázálarc nem a legmegfelelőbb a hang vezetésére, így Stefan Stefanovics, mint jármű parancsnok - aki periszkópján keresztül ugyan látta a pálya vezető jelzőcsíkjait -, hiába irányította a jármű vezetőjét, az nem igazán értette, így egyenest átgázolt a szennyezett területen, pedig csak körül kellett volna zászlózni azt. Nagy baj nem lett belőle, csak az ellenőrző állomáson még vagy fél órát kellett tökölni a mentesítéssel, addigra meg elfogyott a zuhanysátorban a meleg víz...

Ott hátul látható a jelzőzászlók kilövésére szolgáló pirotechnikai feltét.

Stefan Stefanovicsék gyalogos üzemmódban ezt a berendezést használták: VFK-66, vagyis Vegyi Felderítő Készlet. Az, hogy használata közben esetleg derékig tocsogtál a kénmustárban - szerncsére, szarinnal és szománnal nem gyakorlatoztak - nem számított.

Valamivel korszerűbb volt, mint egy kőbalta, de nem sokkal.

Hanem, az alapkiképzésen Stefan Stefanovicsnak is át kellett esni, minek egy szerves eleme az alakizás volt – ami, félre értések elkerülés végett nem a test alakzatának harmonikus kialakítását jelentette. Az alakizás mindenféle alakzatok felvételét jelentette állva és menetben raj- és szakasz szinten, lehetőleg egyszerre.

Stefan Stefanovicsék tehát kivonultak az alakuló térre – ez a laktanya közepén egy kb. focipálya méretű térség volt, csak kapuk nélkül, de körbe futópályával, ahol időről időre normaidőt kellett futni – csizmában! A franc se érti. Békeidőben ez a normaidő teljesen értelmetlen, ha meg lőnek, a csizma se számít, úgy pucolsz fedezékbe, hogy porzik utánad az út!

Szóval, ott Stefan Stefanovicsék felsorakoztak, elsőre egysoros vonalban – ez később megváltozott kettes oszlopra. Az első parancs úgy szólt, hogy „gyázz”! Gyengébbek kedvéért ez a „vigyázz” kiképzői megfelelője, de nem érdemes a kopaszokra ennyi szótagot fecsérelni. A következő a „pihenj, jobbra igazodj” volt. Nos, a pihenj nem azt jelenti, hogy akkor most le lehet heveredni, hanem csak annyit, hogy a feszes tartásból – boka boka mellett – az egyik lábbal ki lehetett lazítani, de nem nagyon, csak némi térd roggyantással.  De választani már ott sem lehetett, szigorúan csak a jobb láb jöhetett szóba. A „jobbra igazodj” pedig azt jelentette, hogy a kinyújtott jobb kezedet rátetted a társad bal vállára, és egészed addig totyorgott balra az egész szakasz, míg mindenki  ujja csak érintette a másik vállát. Hiába, kellett a hely a következő alaki gyakorlatokhoz: jobbraát, balraát, hátraarc.

Mindezen parancsok meglehetősen bonyolult koreográfiával hajtattak végre. Azt, hogy jobbra, meg balra, mindenki értette. Hanemhogy: hátraarc? Kérem, azt csak balra fordulva volt szabad kivitelezni. A parancsok kiadásánál amúgy is adtak időt a kopasznak, hogy felfogja, mit várnak el tőle, ugyanis a parancs reakció idővel került kiadásra: balra…(na, most mijafasz következik, mert lehet „nézz” is!) át! Hátra…,(na, ekkor már sejted, hogy hogyan készítsd elő a mozgássort, mivel az is csak balra volt indítható) arc!

Hanem, Stefan Stefanovicsnak leginkább a megindulást vezénylő parancs tetszett. Az ugyanis hasonlóan időzített volt, mint a többi. Először is kijelölték a tárgyat. Miről is van szól? Lépésről!

Erre már fel kellett készülni, a franc se tudja miért, de kizárólag bal lábbal. Szóval, elhangzott, hogy „lépés, in…” na, erre áttetted a testsúlyodat a jobb lábadra, és enyhén előre dőltél, hogy haladéktalanul teljesíthesd az indulásra felszólító parancsot. Azután, amikor már majdnem pofára estél, elhangzott, hogy „…dulj”, erre döngőn odacsaptad a bal lábad, és dultál.

Ugyanez volt fék idején is, mert hát nem lehetett csak úgy, hebehurgyán kiadni a „lépés, állj” vezényszót, mert annak csúnya torlódás lett volna a vége. Tehát szépen ütemezni kellett a lépés ritmusára, amolyan szinkópásan.

A menet közbeni irányváltásokkal inkább nem is érdemes foglalkozni, az külön fejezetet érdemelne, mint ahogy menet közben a "repülő, jobbról" figyelmeztetés is.

Stefan Stefanovics hamar letudta ezeket a terheket, lévén, hogy írnokká küzdötte fel magát, és amíg a többiek a tornakertben a haskelepet próbálták – amit Stefan Stefanovics amúgy se tudott volna megcsinálni, pedig a „kiváló katona” fokozat egyik követelménye volt -  az irodán szép, kaligrafikus betűkkel a kiképzési tervet rögzítette egy a5-ös lapra. Ettől, persze, a szakasztársai utálták. Később Stefan Stefanovicsot elvezényelték egy hónapra Egerbe, a felderítő tiszti oktató kabinetbe gyakorló térképeket rajzolni, ezért még jobban utálták, sőt, amikor a szakaszt a mezőgazdaság megsegítésére Únyba vezényelték kukoricát törni, és Stefan Stefanovics minden hétvégén otthon volt, végleg megutálták.

Stefan Stefanovics pedig leszarta, ugyanis a második évben átvezényelték őrvezetői rangban Nagykanizsára, egy rakétás századhoz, önálló rajparancsnoki beosztásba. Kapott egy VSFUG-ot, és meglehetősen gyakran gurult ki rajával terepgyakorlatra, mivel annak egyik tagja szüleinek a szőlőhegyen volt egy présháza…