A második napon beköszöntött a reggeli étkezés. Bőséges terülj-terülj asztal az alagsorban,  mindjárt a  mosoda mellett – ugyanis volt ott egy szabad használatú mosógép-csoport is, ami, tekintve, hogy a bentlakók kizárt, hogy annyi időt töltenének el, hogy tiszta cserére szorulnának, valszeg a régmúlt maradékaként szolgáltak.  Lényegtelen. Az étkezést egy mosolytalan, tengerészgyalogos kiképző kinézetű asszonyság felügyelte, aki szemlátomást képes lett volna elgáncsolni, ha nincs felmutatott étkezési jegyed.

Nagyjából tájékozódván az elhelyezésünkről, kiderült, hogy nem csak a 19-es, de a 21-es villamos is bevisz a központba. Mivel nem sajnáltuk a lábunkat, hamar felfedeztük, hogy a királyi vár mellett igencsak gyorsan be lehet jutni a vásártérre – habár annak peremén ugyancsak vonul egy villamos vonal, de hát ki a franc foglakozik az átszállással?

Egy mellékutcában meg ilyesfajta látvány fogadott: a bátyó HÍMEZETT valami szövetdarabot! Ja, és mellesleg egy agyagdarabon csicsergő hangokat adott ki.

A posztócsarnok.

Adva van tehát egy piactér – szó szerint az, habár nem igazán a korabeli funkciókkal – a közepén meg a posztócsarnok, amiben mára már mindent árulnak, csak éppen posztót nem. De kinek is kellene?

Körbe minden van, mi szem s száj ingere, megspékelve a lovas hintókkal, amiket csinosnál csinosabb leányzók hajtanak. A bakon bekészítve amolyan, horgászoknál szokásos szák, amivel – mikoron jő a szükség – alá tartanak a deli paripáknak. Egyéb szükségleteik elvégzése okán egy mini locsolóautó rendszeres útmosást végez a turista vonalon.

A tér nyugati sarka amolyan kulináris kegyhely. Itt kapható minden, mi gyomornak s szemnek való. 

Két dolog mindenképpen étkezésre ajánlott: a pirog – mit láng felett sütnek serpenyőben – és a nálunk is ismeretes tócsni. Doremi látható élvezettel fogyasztja. Amúgy minden olyan kapható, ami parázson, vagy nagy serpenyőben készíthető, és az orvosod tuti, hogy eltilt tőle. Nem mondom, hogy diétás, de kit érdekel?

Sörre várva. Mert a tocsnit - előtte meg volt némi pirog - csak le kell valamivel öblíteni!

A tér közepén, a színpadon éppen a helyi pénzügyőr zenekar adott koncertet. Beültünk egy csöppet, pihenőleg. Meglehetős feltűnést keltettünk, amikor az egyik prezentumukra a „sej, haj,  Rozi, vasárnap kirándulunk” hazai verzióját énekeltük harsány magyarsággal. De hát, ha azt játszották?

Amúgy felhívom mindenki figyelmét a színpad molinójára: Malopolskában vagyunk, azaz, kis Lengyelországban. A mi Lengyelországunk Kis-Lengyelország. Erre arrafelé felettébb büszkék, pedig nem is Orbán osztotta meg őket, még csak egykoron közös királyunk sem.

Ritmusszekció, műanyag kukákra és vizes vedrekre.

Ha kisétálsz a keleti városfalhoz - amúgy érzékelhetően más hasonló nincs is - , beleszaladsz a festők utcai kiállításába.

A témák ugyan úgy tűnnek, mintha ismétlődnének ( pl. a kék csajt esernyővel Prágában és Párizsban is láttuk), de mégse. Ha megtetszik egy kép, nincs semmi cicó: a művész semmi perc alatt leszedi róla a vázat, összegöngyöli – arrafelé még vászonra festenek, nem dekorit lemezre, mint errefelé egyesek, megspórolva az alapozást (Munkácsy is hogy megszívta a kátrányos alapozásával) – berakja egy csinos hengeres tartóba, oszt már viheted is.

Hazafelé érdemes megkerülni az óvárost, mert az egyetemi negyedet egy valódi park övezi, ami a királyi vár hátsó fertályához vezet, ahol pedig a promenád kezdődik.

Ott pedig mindig van valami. Jelen időben éppenséggel mindenféle cserépedények, isten bizony falusi füstöltáruk és némi pártbizonyosság sátorozott ott. Ja, és lentebb meg ott folyt a Visztula, meglehetősen nagy hajóforgalommal, a hídon meg egy azaz egy, fene tudja, hogyan nyitható mentőövvel – már, ha valamely sétahajó el találna süllyedni, és a hídon éppen akkor akadna egy hős lelkű mentő.

Van ott még egy tűzokádó sárkány – Krakkó védszentje -  ami teljesen véletlen szerűen okádik tüzet, ami azért is ciki, mert gyerekek tömege és hozzájuk tartozó, fotózkodni vágyó szülők garmada hágja meg „az objektum megközelítése tilos” tábla tiltását.

Kicsit sötét a kép, de amolyan najádok gyülekezete .

Továbbiakban ifjú lengyelek, tisztán pr- tevékenységből Adidas parfüm mintákat osztogattak, férfi és női változatban. Bennem felhorgadt a nemiség: kérdem a kis csajt, szerinte, én még férfinek számítok? Szélesen vigyorog, és megerősítésként kezembe nyom egy férfi illatú mintát. Nem igazán volt érkezésem megkérni, hogy, ha lehet, ezt adja írásba  :)