egy bolyongás utolsó szakasza

egy bolyongás utolsó szakasza

Prága, 3.

Az Arany utcácska végéből indul egy csinos kis lépcső, úgy lefelé.

Csodás kilátás nyílik róla a prágai háztetőkre, de, hogy felfelé nem másznám meg, az tuti. A szembejövők némelyike amolyan rablóhús-pálcikára tűzött, fakó roseibnit falatozik, szemmel látható élvezettel. A forrása a lejtő alján található kis boltocska ablaka, az ára: 50 kcs. Mint mondottam, egy korsó ser ára. Egy nemes termetű burgonyából kitelik egy pálcikára való. A burgonya kilója20eurocent körül mozog, ez koronában kb. 8 kcs. Ha ehhez még hozzá vesszük az olaj, a gáz és a pálcika árát, még kereskedelmi adóval és áfa-val is nagy buli.

A lépcső alján egy tér, gondolom, amolyan hősök tere, mivel a közepén díszelgő emlékmű felirata egyértelműen a II. Vh-ban elesettekre utal.

(háttérben az a bizonyso lépcső. Innen nem látszik túl meredeknek, cserébe hosszú).

Azon felül némi parképítő praktikusság: ugyan van megkerülő járda, de, mint mindenhol, a jónép szeret a gyepen keresztül rövidíteni. Nos, ezt a csehek jó érzékkel le is fixálták némi zúzott kővel.  A híd forgalmas, a jónép a járdán közlekedik, kivéve néhány idióta turistát, akik halált megvető bátorsággal törnek át a másik oldalra. Kérdem én, mijafrancnak? Az is ugyanoda vezet.

A híd óvárosi – később kiderült, hogy a francokat az, hanem Josefov – végében már erősen beigazolódott Doremi megállapítása, mármint az, ami a hólyagomat illeti. Semmi baj, a hídfőben egy szabadtéri bár (decemberben), a bárpultnál egy csinos, búzaszőke leányzó, mellette balra a lejárat a valódi bárba, ahol, feltételezésem szerint a megkönnyebbülést hozó helyiség is található – de zárva! Basszus. Akkor irány tovább. Balra valami dalszínházra hajazó épület lépcsősorán 45-50 ember ül a délutáni napsütésben – amitől azért, gondolom, a beton nem nagyon melegedett fel – és áhítattal hallgat egy igehirdetőt, aki valamiért éppen leszed valamit a csak általa látható térből, ledobja a földre, majd indulatosan megtapossa azt. Hál’istennek, messze vagyunk tőle, így nem értem szavát, így azt sem tudom megállapítani, melyik felekezet igehirdetője.

Látásom beszűkülvén, már csak a pivnyica, vagy valami hasonló feliratokra koncentrálok – és nemcsak kiszáradt torkom okán. Végre, a következő sarkon egy söröző, valami biciklistához címezve – u Biciklovy, vagy valami hasonló. Igazából nem jegyeztem meg a cégért, csak később az enteriőrből következtettem rá. A biciklinyergekkel ellátott ivópultnál következmények nélkül azért annyira sokáig nem lehetett sörözni.

Végül is, minden tekintetben sikerrel jártunk. Doremi, persze, itt se hazudtolta meg magát, csak egy pohár sört kért, ami Prágában azért felér egy becsületsértéssel. Mind1, én helyette is ittam két korsóval: egy világost, meg egy sötétet. Nem azért, de a mellettünk lévő asztalnál két japán csaj a harmadik korsójánál tartott. Ja, kérem, aki szakén edződött…

Kinézek az ablakon: newazze, hát szemben a zsidónegyed bejárata, ha kerestük volna, se találtuk volna jobban meg! Itt is kiskör-nagykör, köszi, de elég a kisebbik, senior kedvezmény, persze, nincs.  Viszont azoknak, akik hívők és nem készültek rá, 5 kcs-ért kapható eldobható kipa.

A sírkertben kizárt dolog, hogy ténylegesen bárki is nyugszik a sűrűen álló kövek alatt, de hát, ők tudják. Megható, ahogy egyes köveken ott látszik az utódok üzenő cédulkája, és az emlékek kavicsai. Persze, a prágai csodarabbi sírját – bár kerestük – nem találtuk mg. Megtaláltuk azonban a zsinagógán belül több ezer áldozat nevét, akkurátusan a falba vésve (Theresienstadt áldozatairól van szó, ha valaki nem tudná).

Megtaláltuk Theresienstadt (átrakodó állomás) főkönyvét is, amiben ékes gót betűs írással vezették a forgalmat: belépett ennyi és ennyi – nem szerint – kilépett ennyi és ennyi, elhalt ennyi és ennyi, átmenetileg itt tartózkodik ennyi és ennyi. Hiába, a német precizitásnak nincs párja!

Azért a kerítésen túl is van még zsidónegyed, a szokásos sátrakkal, nomeg, a spanyol zsinagógával. Éppen zárás előtt esünk be, de megérte. Ott tekinthető meg mindaz, ami a zsidó szertartáskultúra és élet jellemzője – eszközökben és relikviákban egyaránt. Az ember nem is gondolná, hogy a csehországi zsidóság hány híres embert adott a világnak!

Profánabb helyzet: a sör…hál’istennek, akad wc. Benyitok, egy hosszú kabátos úriember tekint rám morcosan, mégis, mi a fenéért zavarom? Mi a bánatért nem zártad be az ajtót – mondanám – de csak elröhögöm magam: az úriember éppen vizelt, és nem csak a fejét fordította hátra...

Doremi úgy gondolta, hogy meg kellene néznünk a Vencel-teret is, amiről később kiderült, hogy nem is tér, hanem egy többsávos izé, kétoldalt üzletekkel, éttermekkel.  Kb. olyan, mint az Andrássy út, amiről kitiltották a járműforgalmat. Persze, odafelé jól eltévedtünk, mert én konokul ragaszkodtam ahhoz, hogy ne restaurantban együk a cipóban felszolgált gulyást (nem perkelt, leves!) 180 kcs-ért, hanem valami kevésbé flancosban. Végül is eljutottunk egy árkád alatt megbúvó sörözőbe. Igazi, házi serfőzde + vendéglő. Olyan nagy ételválaszték nem volt, de Doremi azért kiszúrt magának egy vadast – naná, két féle knédlivel adják (Doremi imádja) és a szósz nem répából készült. Én kértem egy sült csülköt, meg még sört. Mit mondjak, szükségem is volt rá. Mikor mondtam a felszolgáló kisasszonynak, hogy nekem ez túl sok, rám nézett, és bájos mosollyal azt mondta: nem gondolja, hogy sok lenne. Nem nyert, sok volt, de a maradékot készségesen becsomagolták, elvitelre (kedden azt vittem be ebédre, két napra is elég volt).

Szóval, végigkorzóztunk a Vencel-téren –ugyanolyan karácsonyi vásár, mint máshol, Prágában – azzal a különbséggel, hogy a szegélyező boltokban élén vásárlás folyik – este nyolckor. Prada, Vuitton, Gucci, van Graaf, egyre megy.

Végre megtaláljuk a metrólejárót: két vonal keresztezi egymást, az A, meg a B. Már az A-hoz is elég mélyre szállsz, de a B még mélyebben van, amolyan moszkvai mélységekben. Ja, és természetesen az alagutak – ahogy azt a mi metrónk korábbi kivitelezésénél láthatjuk – a falból besikló ajtókkal reteszelhetők. Maradvány a hidegháborús rettegésből.

Persze, sétánk során azért akadt egy-két másféle élmény is: sörözők, bárok, megcímezve.

Söröző a hóhér bárdjához, söröző az ördöghöz, egy bár – amolyan rejtői portállal: az úri közönség táncol!