Kazany. Tatárország (Autonom Tatár Szovjet Köztársaság, vagy valami ilyesmi) fővárosa – anno egy köztársaság a többi közt.
Miután Moszkvában mindenhol csak vörös zászlók lobogtak, itt meglepő volt mellettük a kék-vörös, igaz, lényegesen kisebb zászló, na persze, nem mindenhol, leginkább csak itt meg ott. Akkor még bőven nem értettük, mit is jelentett a hovatartozás eme óvatos kinyilatkoztatása.
A Volga szállóban helyeztek el minket. Tkp. a teljes negyedik emeletet megszálltuk, felettünk csak a technikai szint volt (erről majd később). Igazi szocreál épület volt, az alagsorban kifelé is működő büfével, a földszinten étteremmel, abban zenekar és minden este(!) tánc, az emeleteken pedig gyeskókkal – gyezsurnaja, amolyan kiszolgáló, emelet felügyelő meg telepített kgb ügynök, akinek elsődlegesesen a nem kívánatos (kérdés, kinek) hölgyvendégek kiszűrése és úgy mellesleg forró tea (szamovárból kifolyólag, 25 kopek) kiszolgálása és vasalódeszka + vasaló kölcsönzése volt a feladata. Úgy általában. A miénk egy valódi orosz nagymama típus volt, kerekded mindenhol, amolyan Matrjoska-forma és valami iszonyú éneklő, falusi dialektussal beszélte az oroszt, ami külön élvezet volt (mármint, amikor megértettük, hogy mit is mondott).
Maga a szálloda – hinnétek-e – a folyó egy kanyarulatánál feküdt. A kanyarulatot Volga anyácska méreteihez szabták, egy szelíd öblöt képezett, kb. akkorát, mint a Balaton. Igazából sohasem volt egészen belátható, mert majd’ mindig köd lepte. Kivéve, amikor szikrázóan sütött a nap, de akkor meg a jégről – mert persze, gyökig be volt fagyva – felszálló pára burkolta be úgy derékmagasságig. A lékhorgászoknak – külön emberfaj – csak a válla-feje látszott ki belőle.
Képzeljetek el egy teljesen normális embert. Férfit, persze, a lékhorgászat nem női sport.
Legfontosabb öltözéke a nemezcsizma, ezt veszi a normatív csizmája fölé. A jobbaknak katonaságtól levedlett hosszú irhabunda, a kevésbé tehetőseknek bekecs, nagykabát, kinek, mi, fejükön az obligát usánka. Hátukon faláda, két szíjjal felerősítve. Ebben van a zeig – vagyis a készség –, meg a mahorka, az újságpapír (francba a finomságokkal) és a legfontosabb: az üveg vodka. Tehetősebbeknél a mahorka helyett Belomorka, vagy valami más, szűzdohánnyal töltött, füstszűrő nélküli, papírszopókás (папироса) cigaretta.
Ez történetesen Kazbek.
A szopóka majd’ 8 cm hosszú, részben azért, hogy kesztyűsen is meg lehessen fogni, részben nagy ügyesen, egymástól 180 fokban elforgatva, ujjal két helyen behorpasztják, ezzel kezdetleges Bernoulli-csatornát hozva létre, ami mégiscsak alkalmas valamennyire a káros anyagok kicsapatására.
Keresztben a faládán, vagy csak úgy, kézben lóbálva, a lékfúró. Annak tárcsamérete határozza meg, mekkora halat lehet átcibálni a léken. Nameg a delikvens kitartása, mert a 40-50 cm vastag jégbe lukat fúrni, nem kis teljesítmény. Aztán a ládát le, rákuporodás, ráfüstölés, néha kurjantás a szomszédnak – nem ülnek ám egymás nyakán - bár az illusztráció ezt mutatja, de, hogy ez nem Kazany, az tuti - dehogy, úgy 50-60 méter van köztük, van elég hely, teres ám az öböl. Néhány óra teltével aztán szedelődzködés – a vodka elfogyott, zsákmány vagy van, vagy nincs, mindegy is, megint jól elvoltak – és csoszognak szépen vissza a partra.
A szállodához vissza. Átkozottul vastag fala volt, kb. fél méter. A szobákon dupla ablakok, amiből már rég kifagyott a gitt, néhány kósza szeg tartotta helyén az üveget. Igazából mindegy volt, senki sem vetemedett volna a kinyitására, abban a kurva hidegben (amit szélső értéknek megértünk, az – 32 fok volt, szél nélkül). Az ablak jobb felső sarkában volt a fortocska. Ez egy kb. A4-es méretű ablakocska, azt nyitottuk ki, ha szellőztetni akartunk. A radiátor, ahogy kell, az ablak alatt került beépítésre. Az ablakpárkány, a fal vastagságához idomulva, min. 40 cm szélesen terjengett. A fűtésre jellemző, hogy a vaj az ablakpárkányon kopogósan kemény maradt. Az ajtó attól csukódott, hogy szorult, de istenesen. Alul min. 1 cm-es hézagon leskelődött be a folyosó, így a szoba szellőzése arra mindig biztosított volt.
Az ajtó felett vezetékes rádió. Kikapcsolni nem lehetett, csak duruzsolásig lehalkítani. A vezetéket kitépni illetlenség lett volna, különben is, onnan hallgattuk a reggeli időjárás jelentést. -10 fok alatt az alsó tagozatosok nem mentek iskolába, – 20 alatt a felsősök sem, – 30 alatt pedig a középiskolákban és a felsőoktatásban is szünetelt a tanítás. Ennek igen egyszerű oka volt: a fűtési rendszerek egyszerűen nem bírták, a tantermekben uralkodó hőmérséklet még az elvtársi, amúgy sokat tűrő szovjet értékrendszer szerint is alkalmatlan volt a huzamosabb ott-tartózkodásra.
Mondjuk, a szállodában, erről mit sem tudva, már az első napokban, mi, puhány kelet-európaiak, reklamáltunk. Na, erre csavartak egyet a fűtésen, minek eredményeként a műszaki szinten eldurrant néhány csatlakozó, közdarab meg tömszelence, eláztatva négy szobát. A franc az ilyen kényes népségbe!
Reggelenként busz jött értünk – hazafelé, aki akart, azzal jött vissza – a vállalkozó kedvűek, mint én is, felfedező útra indultak és remélték a legjobbakat.
A folytatásban a városról, az emberekről és úgy általában.